Sárd

Német nyelvű telepesek alapították. IV. László 1282-ben az erdélyi püspök közvetlen joghatósága alá helyezte, aki 1295-ben hospeskiváltsággal látta el. 1570-től a 19. századig mezőváros Fehér, majd Alsó-Fehér megyében. A középkorban itt volt az erdélyi püspökök téli rezidenciája. Életében mindvégig meghatározó szerepet játszott a szőlőművelés. 1563-ban még említették szász papját, de a későbbiekben román és református magyar lakosságú volt. A 16. században már laktak benne románok, majd I. Rákóczi György idején Sárdi Sebessi Boldizsár portai követ telepített szintén román jobbágyokat Zaránd vármegyei és steji birtokairól. A tatárok 1658-ban nagy részét felgyújtották. A román jobbágyok 1710-ben fakeresztet emeltek a település határára, a református nemesség ez ellen tiltakozó petíciója szerint ekkor az unióra áttért románok többségben voltak a reformátusokkal szemben. 1715-ben 48 nemes birtokolt benne, a legnagyobb birtokosok ekkor Naláczi Lajos nyolc nemesi és három jobbágytelekkel, Száva Mihály kilenc nemesi és egy jobbágytelekkel és Récsei István hat nemesi és két jobbágytelekkel. A század folyamán többek között a Teleki, az Eszterházy, a Bánffy és a Bornemissza család szerzett benne birtokot. 1761-ben százötven ortodox és tizenhat görög katolikus családdal írták össze, de román lakossága ismét megszaporodott 1765-ben, amikor a Fogaras vidéki Kopacselből a határőrségtől húzódozó családokat a Bánffyak birtokára, a mai Olteni utca helyére telepítették. Református gyülekezete 1766-ban 86 férfit és 68 asszonyt számlált. 1783-ban az erdélyi református egyház általános zsinatot tartott benne. Görög katolikusai 1784-ben visszatértek ortodoxnak, majd 1836-ban ismét uniáltak.[2] 1786-ban igen népes település volt, 1142 lakossal.

© 2012 All Rights Reserved | www.erdelyitemplomok.ro